A farsangi bálokon szigorú etikett szerint és gardedámok kíséretében vettek részt a hölgyek az elmúlt évszázadokban.
A szerelem azonban így is rájuk talált. A szívükhöz közel álló ifjaknak legyezőjük segítségével üzentek.
Nagyszámú érdeklődői jelenléttel zajlott hétvégén a tavaly októberben 50. születésnapját ünneplő szombathelyi Smidt Múzeumban a Bálok, etikett, viselet című tárlatvezetés. A jelentős örökséggel rendelkező intézmény rendszeresen tart programokat.
A farsangi időszak a végéhez közeledik, így a különböző típusú bálok, valamint az etikett témája aktuális volt. A múzeumi séta során a látogatók megismerhették Mária Terézia udvarának, valamint a 19. századi zenés-táncos rendezvényeknek az illemszabályait, a kötelező viseletet, és a legyező üzenetküldő szerepét is.
Mária Terézia uralkodásának idején a fényűzés bár nem érte el a francia királyi udvar költekezését és csillogását, pompában azért nem volt hiány. Az emberek mindig szívesen táncoltak. A farsang időszaka pedig kifejezetten kedvezett minden korban a különböző vígasságoknak.
A császári bálokról Takáts Sándor így írt:
Háromkirályok napján dob- és trombitaszóval kihirdették,
hogy immáron megkezdődnek a nyilvános bálok. Hetenként háromszor,
esti hét órától reggeli három óráig szabad a tánc.
Február hótól kezdve azonban már reggel ötig lehetett a bálokat nyújtani.
A 18. századi uralkodók udvaraiban a bécsi keringő mellett a menüett, a cseh polka és a lengyel mazurka volt a legnépszerűbb tánc. Legendás hangulata volt az álarcos- és a maszkabáloknak egyaránt. A két mulatság közötti különbség a kötelező viseletben volt.
Mária Terézia 1772-ben rendeletben szabályozta a bálok következő időszakát. Mindenki felvehetett kedve szerint a rendezvényekre jelmezt, a törpe, az óriás, az oszlop, valamint a szekrény öltözetet viselők azonban nem jutottak be a bálokba. Az ördög és a denevér maszk viselése is tiltott volt. A farsangi mulatságok egyikén egy alkalommal Mária Terézia török háremhölgy ruházatban jelent meg.
A 18. század legkülönösebb báljára II. József kalapos király halálos ágyán adott okot. Az uralkodó arról rendelkezett, hogy a királyi koronát Bécsből szállítsák át Budára. Az utazás végén az érkezést hatalmas éljenző tömeg fogadta. A megye második alispánja a király temetésének évfordulóján, február 22-én rendezett bált a korona megérkezésének tiszteletére, ahol a vendégek muzsikaszó nélkül táncoltak.
A zenés mulatságok mindegyikéhez kötelező elemek is hozzátartoztak. A fiatal hölgyek a bálokra gardedám kíséretében érkeztek. A rendezvényen a táncokat rendező ceremóniamester is jelen volt. A bálok íratlan szabályai között szerepelt, hogy a zene szünet nélkül szóljon a folyamatos táncot biztosítva.
Az első bálozó hölgyek fehér ruhát viseltek, és az első táncuk során az apa vagy a legidősebb fivér volt a táncpartnerük.
A bálok két fontos kelléke volt a legyező és a táncrend. Utóbbi a hölgyek díszes, virágmintás apró programfüzete volt, amiben az ifjak aláírásukkal lefoglalták szívük választottja egy-egy táncát. A nők nyíltan nem mondtak nemet. Amikor egy ifjút visszautasítani kényszerültek, táncrendjük beteltségére hivatkoztak.
A bálok időszaka egyben a nagy szerelmek születésének ideje volt. Az ifjú hölgyek szenvedélyes pillanatait a gardedámok figyelő tekintete kontrollálta. Gyakran a szerelmespárok egymást elkerülni kényszerültek. A legyezőjük használatával a hölgyek azonban tudtak üzeneteket küldeni.
A legyező földreejtésével a nő kifejezte, hogy a férfi társasága
a terhére van.
A bal kézben tartott nyitott legyezővel érintett jobb arc az igen
kifejezését jelentette, míg ennek a mozdulatnak
a tükörképe a nemet.
A jobb kézben tartott, szívre helyezett legyező a 'szeretlek'
jelentéstartalmat üzente.
Amelyik lány tőrként zárt legyezővel mutatott a szívére, az felért
egy teljes szerelmi vallomással: 'meghalnék ha elhagynál'.
A gyönyörű báli ruhák és a tánc forgatagában a szerelmesek tehát mindig megtalálták az alkalmat, hogy a vallomásaik vagy a kéréseik eljussanak a szívük választottjához.
A bálok titkairól, az etikettről, és a legyezőkről Novák Fanni mesélt.
Köszönet a Smidt Múzeum /Savaria Múzeum tagintézménye/ vezetőségének, hogy a fotózást a program során engedélyezte a számomra.
Fotók: Kóta Melinda/Az otthon szépsége