Magyarország nyugati határszélén a vidék őszi kincsesláda volt a hétvégén. Pazar volt a kilátás a napsütésben.
Az aranysárga, ám ködös novemberben a tiszta idő ajándék volt. Bár a színes levelek már leginkább avar formájában fogadtak minket, azért még találtunk regeteg szépséget. Megmásztuk a Vas-hegyet.
Felsőcsatárt Szombathely irányából a 89-es főúton közelítettük meg. A romantikus Pinka-szurdok közelében elhelyezkedő község területét szőlőlugasok, szántók, valamint gyümölcsösök teszik változatossá a házak mellett. Miután vendéglátóim Lali nevű cicáját sikerült megszelidítenem, egy apró, de vadmalac túrásokban gazdag erdőn át elindultunk, hogy a Vas-hegy tetejéről megcsodáluk a környéket.
A horvátul Gornij Četar néven ismert helység már a rómaiak korában is a közelben elhelyezkedő kőfejtőjéről volt híres. A bánya egykor még Szombathely villanegyedét is ellátta építőanyaggal. A falu a 14. század környékén az Óvári család birtoka volt, majd később a szalónaki uradalom része lett.
Az egykor kettő részből álló Felsőcsatár területén régóta van már szőlőművelés. A napfényes őszben aranyló falombok, valamint a pincék a hetvenes évek retro hangulatát idézték fel bennünk. Utóbbit bár csupán a szüleink sztorijaiból ismerjük, mégis az élmény megjelent bennünk.
A település, valamint a környék történelméhez tartozik, hogy itt húzódott a sokak által hírhedtségéről ismert vasfüggöny. A hegy tetején egy apró kápolna mellett benéztünk a Vasfüggöny Műzeum udvarára is, ahol egy őrtorony emlékeztet az egykor családtagokat elválasztó borzalmakra. A dupla szögesdrót kerítések között taposóaknák voltak elásva.
Miután a mesés panorámát egy padon ücsörögve fél óráig bámultuk, a novemberi délutánunkat a községben megrendezett bormustra zárta. A rendezvényen némi díjfizetés ellenében helyi termelők borait kóstoltuk meg sajtkockák és sonkatekercsek társaságában. Utóbbi rendkívül ízletes volt, és hamar elfogyott.
Jó kalandozást kívánok!
Fotók: Kóta Melinda/Az otthon szépsége