A VIDÉK BÁJA AZ OTTHON SZÉPSÉGE - BARANGOLÁS, RECEPTEK, FOTÓZÁS ÉS LAKBERENDEZÉS

Primosten az Adria ékköve

2021/07/29. - írta: Az otthon szépsége

pr1.jpg

Apró bazárokkal díszített keskeny utcák, végtelen messzeség, finom ételek és mediterrán hangulat.

Primosten egy mesterséges félszigeten fekvő rusztikus település. Az eredetileg szigetként létrejött helyet a parttal egykor fahíddal kötötték össze, majd a tengert feltöltötték. Így jött létre a kisváros alakjának jelenlegi formája. A falu már a 7. században is lakott volt.

pri.jpg

Sokáig kereskedelmi és katonai központ volt. Később a Velencei Köztársaság, a Habsburg birodalom, valamint Napóleon uralma alatt is működő terület építészete a mediterrán stílus jellegzetességeit mutatja.

A fehéres és szürkés falu kőházakból álló község középpontjában a dombon a Szent György plébániatemplom, melyet írásos emlékek először a 17. században említettek meg. Az épület közelében kissé bizarr módon tengerparti kilátással egy temető is található. Ijesztő élmény volt, amikor egy keskeny sikátoron át a naplemente fotótéma megörökítése szándékával a sírok között találtam magam hirtelen, ahol vasretesszel zárt kripták is voltak.

Primosten tengerparti ösvényei, a végtelen kékség, valamint a mediterrán növényzet látványával lenyűgöző. A távolban összeolvad az ég és a tenger különleges szépséget mutatva az érkezőknek.

Bár tartózkodásunk idején a híres szamárverseny nem került megrendezésre, a központi téren remek koncertet hallgathattunk jó hangulatban.

pri1.jpg

A napnyugta pedig színvarázzsal búcsúzott tőlünk.

pri2.jpg

Jó kalandozást kívánok!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://azotthonszepsege.blog.hu/api/trackback/id/tr3216642028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabroca 2021.07.31. 15:23:51

azt hiszem az egyik legszebb panorámájú temető van a szigeten, kitekinteni onnan "mennyei érzés"

annol 2021.07.31. 15:23:54

Az a cápahátuszony (ha tényleg az) az egyik öböl-képen nem túl megnyugtató...

Az otthon szépsége 2021.07.31. 15:24:47

@gabroca: Valóban szép a kilátás onnét is.

Az otthon szépsége 2021.07.31. 15:25:43

@annol: Négyszer voltam ott pihenni. Nem találkoztam cápával, bár állítólag előfordukhatnak az Adria bizonyos részein.
süti beállítások módosítása