Az otthon szépsége

Elstartolt az Apa-lánya bringatúra az autista gyermekekért

2021. május 02. - Az otthon szépsége

br1_1.jpg

Gyönyörű napsütésben és remek hangulatban startolt Szani és Zsuzsi bringatúrája május első napján Szombathelyről. A jótékonysági bicajozás két iskola autista gyermekekből álló csoportjának fejlesztését segíti majd.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ épületénél találkozott szombat reggel egy maroknyi csapat, hogy jelenlétével is felhívja a figyelmet az autizmussal élők segítésére. A szombathelyi Aranyhíd EGYMI és a mosonmagyaróvári Éltes Mátyás EGYMI képviselőivel együtt Lenkai Nóra rektori biztos, a segítéSEK program megálmodója koordinálta az eseményt.

br2_1.jpg

Szani Ferenc és lánya, Zsuzsi nem először bicajozik jótékonysági célból. Az elmúlt évek alatt már több ezer km-t megtettek, hogy bringázásukkal segítsenek.

br3.jpg

Kalandjaikat saját blogoldalukon lehet folyamatosan nyomon követni. Túrájuk május első hétvégéjén része egy hatalmas útra történő felkészülésnek is.

br4.jpg

A közösségi bringázás indulás előtti pillanatai szuper hangulatban teltek. Ismerkedések, beszélgetések és barátkozások is útjukra indultak a támogatással érintett két iskola és az ELTE SEK képviselője között.

br6.jpg

egymi.jpg

Rövid technikai egyeztetés után Szani és Zsuzsi ismét nyeregbe szállt, hogy május második napján egy Fertő-tó melletti pihenést követően célba érjen Mosonmagyaróváron.

br7.jpg

A pedagógsképzéssel már több mint 60 éve foglalkozó szombathelyi egyetemi központ kiemelt feladatának tekinti a harmadik missziós tevékenységet, a társadalmi felelősségvállalást.

bari1.jpg

br5.jpg

Az a célunk a Savaria Egyetemi Központban, hogy a hallgatóinkban tudatosítsuk: nem a diploma megszerzése a legfontosabb cél. Fontos motivációjuk kell hogy legyen, hogy a társadalmat tudásukkal, valamint cselekvő akaratukkal egyaránt szolgálják. - mondta el korábban Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa a Szigetköz TV Aktuális című összeállításában.

br8.jpg

Az autizmussal élő gyerekek jól fejleszthetők, és kompenzálható a sérülés, amely az autizmus következtében kialakult. - hangzott el Éder Etelka, a mosonmagyaróvári Éltes Iskola igazgatónője részéről a Mosonmagyaróvári Városi Televízió Hírháttér című műsorában.

br14.jpg

Az eseményhez kapcsolódó adománygyűjtés célja olyan eszközök vásárlása a két iskola részére, melyekkel az autizmussal élő gyermekek jól fejleszthetők. A jótékonysági összegeket az Éltes EGYMI Alapítvány számlaszámára /11737076 - 20065049/ lehet befizetni 2021. május utolsó napjáig.

br15.jpg

Szép utat, nagyszerű célbaérést kívánunk 2021. május 2-án Mosonmagyaróváron.

Hajrá Szani és Zsuzsi!

bari2.jpg

Fotók: Kóta Melinda/Az otthon szépsége

süti beállítások módosítása