Bámulatos virágzás a Dobogó-erdőben

dob6.JPG

A tavasz a megújulás, a szépség kibontakozásának évszaka. A természet felébred a téli álmából, és mesés látvánnyal ajándékoz meg. Egy erdei séta felejthetetlen élményeket ad ebben az időszakban.

Azt mondják, hogy a virágot a napfény bontja ki, az emberi lelket pedig az elfogadás, a szeretet. A nyugodtság, a csend és a természet varázslatos találkozása mindenképpen jó hatással van a lelki és a testi egészségünkre is. A virágtenger a madárcsiripeléssel olyan csoda, amiben szükséges elmerülni.

Évek óta rendszeresen meglátogatom a környékemen az erdőket és az arborétumokat tavasszal. A fotózással kísért séták felfrissítenek, és rengeteg élményt adnak.

dob3.jpg

Az Őrségi Nemzeti Park területéhez tartozó Dobogó-erdőben idén másodszor sétáltam néhány napja. Az erdő hetek óta milliónyi tavaszi tőzike látványától pompázik, amit kékes, lilás, valamint sárgás színfoltok egészítenek ki. A csillagvirágok, a salátaboglárkák lenyűgözőek a bújócskázó nap fényében is.

dob2.jpg

Tőzikeországban Horvátnádalján különleges szépség fogadja a látogatókat. A terület kiemelt természetvédelem alatt áll. Az ösvény gyorsan bejárható, ám érdemes időzni a pazar szépségű virágok birodalmában. A Rába és a Pinka árterében találáható vidéken a holtágat és az élővilágot is megcsodálhatjuk, ha figyelmesen és csendben barangolunk.

dob5.jpg

dob1.jpg

dob10.JPG

dob9.jpg

dob12.JPG

dob7.jpg

dob4.jpg

dob11.jpg

facan.jpg

Jó kalandozást kívánok!

Fotók: Kóta Melinda/Az otthon szépsége

Vidéki báj - Az otthon szépsége

Az otthon szépsége - Rólam

Szerzői jog védelme

Az oldalon megjelelenő bejegyzésekre a Szerzői jogról szóló 1999.évi LXXVI. törvény vonatkozik. Ennek értelmében a tartalom a fotókkal együtt kizárólag a szerző - Kóta Melinda - írásbeli engedélyével és a forrás megjelölésével használható fel.

 

süti beállítások módosítása