Van az úgy, hogy február utolsó hétvégéjén már pompáznak a tavaszi virágok a botanikus kertekben. A fotózással kísért séta közben azonban titokzatosságával hívott engem bejárásra egy közelben álló ódon, romos épület.
Sok víz átfolyt már a jelenleg növényekkel borított vízimalom fogaskerekein, miközben a gabonaféléket őrölte. Mindenképpen különös érzést nyújtó látvány a szombathelyi Kámoni Arborétumban sétálva a Gyöngyös-patak mellett magasodó, omlás határán lévő ingatlan. A Bánovics malom belső fagerendái őrzik mesterük névjegyét 1778. óta. Az igényesen megépített, ma már azonban teljes pusztulásban lévő omladék nem látogatható. Az ablakok kitört üvegein át beszűrődő napfény azonban megvilágítja azt a szeméthalmazt, ami a látvány alapján maximum néhány héttel korábban került a helyszínre. Furcsa élményt ad a régi szépség és az újkori igénytelenség a vízimalmot körbesétálva.
A város 19. századi történelméből kiderül, hogy a Gyöngyös-patak mentén hét vízimalom örült, melyek elválaszthatatlanul hozzátartoztak Szombathely városképéhez. A birtokosok mellett a település, valamint a püspökség is rendelkezett hasonló ingatlanokkal.
A molnárok feladata rendkívül összetett volt. A szerkezetek többsége a jelenlegi megyeszékhelyen egykor gabonát őrölt, de volt példa fűszerőrlemény készítésére is. A malomgazdák fizetsége általában a munkájukért a termény előre meghatározott része volt.
A Kámoni Arborétum peremén álló épületre már rengeteg terv fellángolt. Megvalósításba azonban egyik sem torkollott. A düledező ingatlanhoz - ahogy az újabb típusú téglák mutatják - bár hozzáépült egy rész, napjainkban is az enyészeté a főszerep.
A kérdés hosszú évtizedek után is ugyanaz maradt...
Mi lesz a sorsa az egykor sokat zakatoló Bánovics vízimalomnak?
Fotók: Kóta Melinda/Az otthon szépsége