Az otthon szépsége

4 éves Az otthon szépsége blog

2021. február 05. - Az otthon szépsége

ott.png

A születésnap fontos esemény. Még egy blog életében is, hiszen ember és munka van a folyamatosan közzétett tartalmak mögött. A blog 4 évvel ezelőtt indult online útjára egy farmház stílusról szóló poszttal.

Van az úgy, hogy az élethelyzetek adják a megoldásokat. Az otthon szépsége facebook oldalam egy különleges festési technika miatt indult útjára 2012. augusztus első napján. Még ugyanebben az évben sikerült hosszú idő után egy lakberendező tanfolyamra is jelentkeznem, amit sikeresen 1 év alatt el is végeztem. Rengeteg kreativ alkotásom készült abban az időszakban. Mivel már kislányként nagyon érdekeltek az otthonok, és rajzolni is szerettem, az új élmény hatalmas volt az apró, 8 fős csoportban. Itt töltöttem 12 hónapon keresztül minden szombatomat.

Az első hosszabb lakberendezési sztorikat a közösségi média oldalamon írtam. Nagy sikerük lett, így a blog elindítása mellett döntöttem. Sokáig kerestem a megfelelő helyet, ahol az érdeklődőknek tippeket, ötleteket adhatok. Közben úgy alakult, hogy egy nyomtatott formában megjelenő apró magazin is kért tőlem néhány cikket. Akkor jöttem rá igazán, milyen nagy örömöt ad az írás.

v1_8.jpg

Az első posztok főként lakberendezés témában készültek. Mivel azonban a hobbijaim között szerepel a főzés, a fotózás, valamint a kirándulás, hamarosan új tárgykörökkel bővült az oldalam. Bár 2020. december utolsó napján a Cafeblog magazin tárhely szolgáltató lett, és a blogomat költöztetni kellett, hálásan gondolok a mögöttem lévő évekre. Több, mint kétmilliós látogatottságot, valamint rengeteg cikkemet hagytam el, hogy az új designt felépítsem.

Rengeteget tanultam a Cafeblog VIP csapat tagjaként, ami mindig az életem és a blogom történetének része marad. Sok kedves embert ismertem meg az írásnak köszönhetően. A személyük fontos érték a mai rohanó világban. A VIP tagságom kezdetétől bekerültem a 20 legnézettebb blog közé. Végül pedig úgy tudtam búcsúzni, hogy több alkalommal a leglátogatottabb 10 blog között voltam. Valószínűleg a népszerű témák, és Az otthon szépsége közösségi csoportom is hozzájárult ehhez az eredményhez, ami jelenleg 30 ezer feletti tagságot számlál.

Azonban új idők járnak, és a felület is - úgy vélem - menőbb lett. Cool magazinos, amire mindig is vágytam. Nekem nagyon bejön. Köszönet a Blog.hu csapatának az új lehetőségért.

A webdesign területén még sokat kell tanulnom, de elindultam ebbe az irányba is. A fotózás is nagy szerelmem. A barangolásaim a fényképezőgépem társaságában valósulnak meg évek óta. Időnként az útjaim során bekopogok nekem tetsző otthonokba. Az udvarias bemutatkozást követően a legtöbben nagyon kedvesen fogadnak. Végülis megvalósult a gyerekkori vágyam is apró formában, hiszen benézhetek egy-egy házba.

Köszönöm, hogy elolvastad a sztorimat. Ha tetszenek a témák, látogass meg leközelebb is. Sok érdekességgel várlak!

Szép napot kívánok neked!

Kóta Melinda - Az otthon szépsége blog szerkesztője

süti beállítások módosítása